Blog

honlaptervezés, marketing, Google és mások

Jelenlegi hely

április 2013
Apr 18

Egy honlap áttervezés története

Az úgy indult, hogy az uram megtanulta, mi a programozási módja annak, hogy egy honlap egy gombnyomásra átszíneződjön, sőt, a betűtípusok és a fotók is kicserélődjenek rajta. Ez 2012. kora nyarán történt.

Mondhatnánk, hogy az ötletet tett követte, de nem. A honlaptervező akkor tud hozzányúlni a saját honlapjához, ha az ügyfeleknek készített munkák közé be tudja ütemezni - erre pedig szerencsére nem került sor, annyi munka volt.

Tovább
február 2013
február 2010
Feb 07

Hogyan nyissak használtruha boltot (turkálót) avagy a turkálás lélektana

Hónapok óta figyelem a környék új sláger kiskereskedelmének, a használtruha turkálóknak a maguk kis csendes evolúcióját. Hihetetlenül érdekes, ahogy változnak, alakulnak, új szereplők lépnek be és ki erről a piacról, miközben persze ne feledkezzünk meg a nagy versenytárs kínai piacokról. Milyen típusú turkálók vannak?

Tovább

Oldalak

Rólunk

Honlaptervezéssel és marketinggel foglalkozó webstúdió vagyunk Budapesten. "Kézműves" honlapokat készítünk. Segítünk a marketing pozícionálásban, tartalommarketingben, webáruház készítésben is.

Ezen a honlapon csak saját írásainkat, cikkeinket olvashatja és túlnyomórészt saját fotóinkat láthatja.

 

LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA