Ez az üzleti történet sikertörténet. Méghozzá üzleti sikertörténet 2013-ban, Magyarországon. A vállalkozás “lelke”: Medveczky Kata pszichológus.
Kata egy átgondolt vázlattal keresett meg bennünket: készített egy pdf anyagot arról, hogy ő hogyan képzeli el nagy vonalakban a honlapját, milyen személyiségfejlesztő tréningeket tart, milyen a szakmai előélete.
Nemcsak honlapra volt szüksége. Logóra, koncepcióra, marketing tanácsokra és iránymutatásra ahhoz, hogy mégis hogyan induljon el.
Szerencsére nagyon határozott elképzelése volt arról, hogy énmárkát szeretne építeni. Jól tudta definiálni saját magát ahhoz, hogy marketing szempontból miből induljunk ki: a honlapon legyen hangsúlyos az ő személye, és a föld színeket kedveli. Nem volt gondja azzal, hogy írjon, így a honlap logikai megtervezése után gyorsan betanulta, hogyan kell keresőoptimalizált szöveget írni.
Kata megoldáscentrikus pszichológus, így nehezére esett elfogadnia azt a webes logikát, hogy az emberek a problémáikra keresnek választ a neten, így a szövegeknek is erről kell szólniuk. Erre találtuk ki a megoldást, hogy minden egyes problémaleíró cikk mellett kiemelten szerepeljen a Megoldások blokk.
Sejthető volt, hogy a honlap szövegei nagy népszerűségre tesznek majd szert a Facebookon is, ezért beépítettük a közösségi megosztás gombokat.
Kata szerencsére öntevékenyen használja az internet adta egyéb lehetőségeket is: a Szülőklub nevű programsorozatát a prezi.com-on készített bemutatóval népszerűsítette, amit a honlapba is beépítettünk.
A honlap a tervezettnél később indult, mert a tartalom megírása jelentős időt és energiát emésztett fel – ami később búsásan megtérült. Egy kicsit mi is bejátszottunk a csúszásba: Kata honlapja nyitotta meg a mobiloptimalizált honlapjaink sorát, és a betanuláshoz nekünk is idő kellett.
A honlap 2013. március 17-én indult el hivatalosan. Tartalmai, és az a tény, hogy ezek egyedi, értékes tartalmak, amelyek valóban választ adnak a célcsoport (kisgyerekes szülők) problémáira, elképesztő népszerűséget hoztak, ami azóta sem szűnik.
Az egyik legnépszerűbb oldalt, amely a kisgyerekek hisztijéről szól, több ezren osztották meg a Facebookon és jelenleg több mint 11.000 lájkot tudhat magáénak.
A honlap – bár meglehetősen nehéz versenykörnyezetben indult – szeptember végére több fontos szóra szerezte meg a Google-ban az első helyet a találati listán, maga mögé utasítva régi és nagy látogatottságú honlapokat.
A webes sikertörténet a vállalkozás sikerét is hozta:
- a várakozásokat messze felülmúlja a terápiára, konzultációra jelentkezők száma
- Kata nevét szakértőként idézik más weboldalakon, fórumokban
- Kata több megkeresést kapott más pszichológusoktól, akik átvennék módszereit
- megkereste őt a Kossuth Rádió egyik műsora, hogy nyilatkozzon szakértőként
- Kata meghívást kapott a RIDIKÜL c. tévéműsorba, szakértőként, többször is
Tanulság
Ha valódi szakértő vagy a szakmádban és megkapod a megfelelő segítséget, szakértelmedről hamarosan a világ is tudomást szerez – teljesen mindegy, hogy válság van-e vagy sem.