Honlaptervezés okosságok: design vagy tartalom?

Ujvári Mária - 2013. július 26 - Cikkek / Honlaptervezés

Időről-időre felbukkan a kérdés: milyen legyen a honlap, “dizájnos” vagy “tartalmas”?

Általában az ötlet a megrendelő fejében fogalmazódik meg, hogy ő egy olyan ütős, olyan WOW (ejtsd: TYŰHA) honlapot akar, kevés szöveggel (csak mert ő sem szeret olvasni, sem görgetni az egérrel), de az aztán olyan legyen, hogy aki csak meglátja, fejvesztve rohanjon a telefonhoz és hívja a céget, hogy tőle akar rendelni.

Ez az elvárás nagyjából olyan, mintha azt akarnánk, hogy egy konkrét ruha, cipő, autó mindenkinek egyformán vonzó és kívánatos legyen.

Ráadásul egy honlap azért mégiscsak használati eszköz

Készítettünk már egy-két olyan honlapot (teljesítve a megrendelő kifejezett kívánságát), ahol gyakorlatilag nulla volt a tartalom – amelyik még nem jutott a megszüntetés sorsára, az havi 70-80 látogatással (kb. 30 látogatóval) „büszkélkedhet”, akiknek a java része a cég alkalmazottja.

“Érv” a minimál-tartalom mellett…

Azoknak a cégeknek a részéről, akik ilyen „nagyon design-os” honlapot kérik, mindig az az érve a tisztességes tartalom és a keresőoptimalizálás ellen, hogy “mi nem így adunk el”, “a mi vevőink nem az interneten keresnek ilyen szolgáltatást”.

Ez azonban az a dolog, amit ők nem tudhatnak, hiszen SOHASEM volt optimalizált honlapjuk. Nem tudhatják, hogy mennyire használja egy ügyvezető igazgató a netet, éppen csak azért, hogy megnézze, mégis milyen munkái voltak eddig a cégnek, van-e annyira komoly cég, hogy egy valamirevaló, meggyőző honlapot rakjon össze magának. (Akinek 2013-ban 2006-os a legutolsó friss híre egy honlapon, az nem tekinthető túl komoly cégnek… De hogy legalábbis fogalma sincs a saját kapacitásairól, saját fontos híreiről, a vevőit érdeklő dolgokról, az biztos.)

a honlap az előretolt helyőrség üzletkötő

Világmárkák etalonként

A másik gyakori ellenérv az szokott lenni, hogy nézzük meg pl. … (és itt jön egy világmárka neve) weboldalát, ott is csak az ütős képek vannak, semmi szöveg.

iPad weboldala

iPad weboldala

Azt azonban marketing szempontból már elfelejtik, hogy azt a márkát legtöbbször már évtizedekkel ezelőtt elkezdték építeni… hogy csak egy különbséget mondjunk az adott márka és a szóban forgó kis cég marketingje között.

Elgondolkodtató azonban az is, ha nincs sok tartalom egy honlapon – még ha világmárkáról is van szó, mint az iPad…

Nézzük csak! Hiszen itt a honlapon is van apróbetű… Vajon miért? Fogyasztóként, potenciális vásárlóként engem ez nem nyugtat meg…

apróbetű iPad

apróbetű iPad

 

Mi a megoldás? Design vagy tartalom?

A megoldás a honlaptervezés során az arany középút megtalálása, vagyis az, hogy legyen fontos a design, de ne élvezzen prioritást a tartalommal szemben. A jó honlaptartalom ugyanis nem jelent okvetlenül csúnya design-t, a „szép design” hirdetői viszont legtöbbször nem osztanak lapot a betűknek…

Ezen a ponton kérdezheti a kedves Olvasó, hogy miért kardoskodunk ennyire a honlap optimalizálás és a gazdag tartalom mellett – ha a megrendelő csak ütős design-t és 3 mondatot akar, hát miért nem lehet meg az ő akarata?

Miért fontos az optimalizálás? A csalódás később jön…

A honlaptulajdonos egy ideig boldog a csodálatos honlap design-nal, de aztán eljön a pillanat, amikor szeretne új vevőket, új ügyfeleket, és feltűnik neki, hogy bizony egyetlen megkeresés sem jön a honlapjáról.

Ilyenkor fordul kérdéssel a honlapkészítőhöz: mit tudna tenni, hogy ne az 54. helyen jöjjön fel a Google-ban a honlap a fő kulcsszóra, hanem az első 5-ben?

A honlapkészítő pedig attól függően, mennyit foglalkozik keresőoptimalizálással, ad egy választ.

Ha rögtön az indulásnál hangsúlyt helyezünk arra, hogy a honlaptól nemcsak szépséget, de jó helyezéseket is várunk, akkor a teljes honlaptervezési folyamatot erre kell ráépíteni.

A honlap a kisvállalkozás számára ügyfélszerző eszköz – a világmárka számára csak egy a tucatnyi ​marketing eszköz közül, amit sokmilliós marketing büdzséjéből finanszíroz…

Túlságosan sok csalódott, de addigra már üres zsebű vállalkozó keresett meg bennünket ahhoz, hogy mi magunk is a középtávon elégedetlen honlaptulajdonosok táborát gazdagítsuk.

Ráadásul mindenki a saját helyzetéből indul ki: mivel mi is a honlap segítségével szerezzük vevőinket, tudjuk, hogy ennek mi a módja.

Bemutatkozunk

Webstúdió és marketing műhely vagyunk Budapesten. Amit csinálunk: honlaptervezés, keresőoptimalizálás, mobiloptimalizálás és marketing – komplex egészként, marketing stratégiai alapokon.

Gyakorlati tapasztalatainkat tréningjeinken is megosztjuk.

A honlapon olvasható minden cikk saját tudásunkon, tapasztalatainkon alapszik.

Ossza meg másokkal is!

Rólunk

Honlaptervezéssel és marketinggel foglalkozó webstúdió vagyunk Budapesten. "Kézműves" honlapokat készítünk. Segítünk a marketing pozícionálásban, tartalommarketingben, webáruház készítésben is.

Ezen a honlapon csak saját írásainkat, cikkeinket olvashatja és túlnyomórészt saját fotóinkat láthatja.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Copyright 2007 - 2018. Sikermarketing.hu ©  Minden jog fenntartva!