Jónéhány évvel ezelőtt történt, karácsonykor. 16 logótervet készítettünk egy cégtulajdonosnak, végül egyik se nyerte meg a tetszését. Néhány hét múlva vadonatúj honlapján megjelent egy logó, ami a megtévesztésig hasonlított az egyik általunk tervezett logóra. De ez igazán csak a ritka problémák közé tartozik, ha az ember logótervezésre adja a fejét…
Először is: a logótervezés nem indulhat el marketing pozícionálás nélkül!
Mi volt a feladat annál az ominózus logótervezésnél? Egy környezetbarát szatyor számára kellett logót tervezni, ami mint ilyen, természetesen rettenetesen környezetbarát volt, ámde a szivárvány minden színében kapható volt. (Azóta a cég már nem létezik.) Ahogy a cégtulajdonos elmondta:
Mutassuk be, hogy mi a szatyor funkciója, hogy néz ki, hogy színes is és divatos is, és környezetbarát. Szeretném, ha a Föld jövője iránti elkötelezettségünket is kifejezné, esetleg a Föld benne lenne egy szatyorban…
Ühüm, és mindezt úgy, hogy még a névjegyen is lehessen látni, hogy mi is az… Mondtam, hogy rutintalanok voltunk, hogy egyáltalán belekezdtünk a tervezésbe, ahol persze szóba se jöhetett a földgömb szatyorba tevése a márkanév mellett…
Mert hol van itt a probléma? Ott, hogy egyszerre mindent nem lehet! Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy mit is akar mondani magáról maximum 2, azaz két szóban, akkor tétovaságát ne testesítse meg a logótervezéshez adott brief-ben. A grafikai tervező feladata pedig az, hogy a zavarosságot letisztíttassa a megrendelővel. (Ezt persze a legtöbb tervező nem vállalja, hiszen ez elősorban marketing feladat, nem grafikusi munka.)
A logó feladata: azonosítás és hangulat megteremtése – nem több!
Mit várhatunk egy logótól? 20 év marketing tapasztalattal mondom: nem sokat. Amikor egy nap alatt több mint 3500 reklám impulzus ér el minket és a márkák száma napról-napra növekszik, irreális lenne elvárni, hogy az emberek “megtanulják” a logónkat.
Mire kell akkor a logó?
A logó szerepe mindössze annyi, hogy segítsen a cég azonosításában, színeivel, betűtípusával egy hangulatot teremtsen. Mindez néhány pillanat alatt kialakul a nézőben, keletkezik benne egy első benyomás. Később a logó következetes használata segít abban, hogy az egyszer már megszerzett tapasztalatot megerősítsük, azonosíthatóvá tegyük magunkat.
Hogyan választunk betűtípust a logóhoz?
A logó betűtípusának kiválasztását a következők befolyásolják:
- ha logó áttervezésről van szó, célszerű olyan betűtípust választani, ami emlékeztet az előző betűtípusra
- léteznek modern, konzervatív, gyerekes, távolságtartó, komoly, játékos, archaikus betűtípusok – ezek közül a marketing pozícionálás alapján választunk, esetenként maximum két betűtípussal érzékeltetjük a pozícionálás két jellemzőjét (pl. nőies, de erős szakmai alapokon álló cég)
- hol fogják használni a logót? teljesen más a feladat, ha a logónak “lerövidíthetőnek” kell lennie (hogy egy kisméretű terméken megjelenjen) vagy leginkább csak a honlapon és a névjegykártyán fog megjelenni a logó
- olvashatóság minden méretben – szövegtől függően választhatunk különböző betűtípusok közül
- szükség van-e ékezetes betűre az adott karaktersorban?
Mi határozza meg a logó színeit?
Arany színt akarok! – mondja a megrendelő.
Márpedig arany szín nincs!
a nem létező szín…
Előfordul, hogy olyan színre tart igényt a megrendelő, ami valójában nem létezik, csak a fémes csillogás folytán az agyunkban áll össze. Az arany színt árnyékolással, okker sávokkal lehet csak visszaadni – ez pedig a nyomtatásban vagy a monitoron elég lehetetlen vállalkozás.
Hiszen próbáljuk csak ki a következő képen! Fókuszáljunk nagyon erősen az aranytárgy egyetlen pontjára! Sőt, takarjuk ki a kép többi pontját! Milyen színt látunk?
színek jelentése
A színek megválasztásánál a pozícionálásból éppúgy kiindulunk, mint a színek marketingben használt jelentéséből. Tisztában van-e a megrendelő az egyes színek marketing jelentésével, tudatalatti üzenetével? Nos, ha igen, nincs probléma!
színek harmóniája
Sokszor előfordul, hogy a megrendelő ötletelni kezd arról, hogy milyen színeket is lehetne kipróbálni még – és ha egyszer belemegyünk ebbe a játékba, ott nincs megállás. Amikor azonban több színt használunk egy logóban, akkor két úton járhatunk:
- kiválasztunk egy színt, és az adott szín árnyalatával dolgozunk
- komplementer színekkel dolgozunk, amihez a Color Scheme Designer-t hívjuk segítségül
színek a monitoron
A megrendelők sokszor nincsenek tisztában vele, hogy ahány monitor, ahány nyomda, annyiféle színt láthatunk a logóban. A webes színeket az úgynevezett hexa kódokkal tudjuk meghatározni, arra azonban nincs ráhatásunk, hogy ez pontosan milyen színben lesz látható a megrendelő és a sok ezernyi felhasználó sok ezernyi készülékén. (Nyomdai viszonylatban a Pantone skála ad egységes színmeghatározást.)
Miért nincs értelme több tervet készíteni, mint 3 logóterv?
A hosszú évek rutinja tanította meg nekünk, hogy akinek 3, egymástól betűtípusban, színben különböző terv nem nyeri meg a tetszését, annak 16 sem fogja. Még ha az illető tisztességes szándékkal is szeretne kérni logóváltozatokat (nem úgy, ahogy az egyszeri szatyorforgalmazó), akkor sem logikus 3-nál több változat készítése. Ott ugyanis sokkal inkább azzal van baj, hogy a megrendelő fejében nem körvonalazódott, hogy ki is ő, mit is akar mondani magáról, mint cégről, és milyen stílusban is él, dolgozik, üzletel. Ha a tervezés előtt a pozícionálás megtörténik, és beletrafáltunk a sokszor egyszemélyes cég vezetőjének stílusába, lelkivilágába, akkor a 3 tervből biztosan lesz egy, amiben egy húron pendülünk…
Arról nem is beszélve, hogy amikor logót tervezünk,
- mi tucatnyi más verziót, elrendezést már végignéztünk;
- a betűtípust egy ezer betűtípusból álló adatbázisból választottuk ki;
- marketing szempontból pedig a bemutatott terveket tudjuk elképzelni az adott cég vizuális azonosítójának.
Vagyis röviden: a szerintünk legjobbat adtuk.
Hogyan is tudnánk annál még jobbat készíteni?