“- És neked van ötleted?” “- Nekem önbizalmam van!” A kezdő vállalkozók szájából is elhangozhatott volna a párbeszéd, ha nem Maurice és Julien király mondta volna a Madagaszkár pingvinjei egyik részében…
Vállalkozást indítani sokan akarnak. Még többen álmodoznak róla. Végül egy részük megcsinálja, belevág, de aztán itt véget is ér a történet. A kezdő vállalkozás soha nem lesz sikeres, egy ideig vegetál, majd megszűnik, csődbe megy. Az ok nem mindig a külső körülményekben keresendő, hiszen a válságok alatt is alakulnak cégek, indulnak vállalkozások, akik végül megmaradnak és sikeresek lesznek.
Cikkünk saját szakmai tapasztalatból született, az elmúlt több mint 10 év KKV marketing gyakorlata alapján. Sok vállalkozás jött hozzánk akkor, amikor már foglalkozott egy ideje a vállalkozás ötletével, de sokan jöttek olyanok is, akik már túl későn kértek segítséget, vagy éppen azt a bizonyos első segítséget rossz helyről kérték…
– És neked van ötleted?
– Nekem önbizalmam van!
(Maurice és Julien király beszélgetése a Madagaszkár pingvinjei c. rajzfilmsorozat egyik részében)
Amit megtesz minden kezdő vállalkozás
Néhány ponton túljutnak a kezdő vállalkozások:
megvan a Nagy Ötlet
Cinikusan hangozhat, de szinte felsorolni se lehet azoknak a Nagy Vállalkozási Ötleteknek a számát, amiket az elmúlt évtizedben megosztottak velünk a kezdő vállalkozók. Akadt olyan is, aki – talán tudtán kívül – 2 év különbséggel is megtalált minket, először csak e-mailben, később személyesen is, két, gyökeresen különböző ötlettel. A második esetet követően esettanulmányként írtuk meg a Nagy Ötlet történetét: egy be sem indított vállalkozás bukása.
A később sikeressé váló Nagy Ötletek mögött egy közös pont van: a SZAKÉRTELEM. Egy olyan vállalkozást beindítani és sikeresen működtetni, amihez maga a vezető, a tulajdonos személy szerint nem ért – nem lehetetlen, de sokat kell fizetni a hozzáértő és lojális alkalmazottaknak…
cégalapítás
A cégalapítás, engedélyek beszerzése, könyvelő választás – ezeken általában hamar túljutnak a kezdő vállalkozások. Hogy milyen sikerrel, mennyire sikerül jól választaniuk cégformát, könyvelőt stb., az nem a mi asztalunk.
beruházások (iroda bérlés, üzlet bérlés, gépek beszerzése)
Nyilvánvaló, hogy ezek a kiadások nem megkerülhetők. Ahol azonban homokszem szokott kerülni a gépezetbe, az az üzlethelység elhelyezkedése bolt indítás esetén. Sokszor meggondolatlanul döntenek a leendő boltosok: nem járják körül igazából, hogy az adott környéknek mik az adottságai; a többi környékbeli boltnak milyen a forgalma; milyen a fluktuáció az adott területen, üzletházban.
üzleti terv – ha születik is, az üzleti tervnek csak a kiadási oldala kiszámítható, a bevételi NEM
Az üzleti terv készítése sokszor a banki hitel felvételének vagy pályázati forráshoz jutásnak feltétele, így mindenképpen készül … valami. A nagy kérdés az, hogy egy kezdő vállalkozás hogyan tudja megbecsülni az árbevételét. Teljes szakmai felelősségem tudatában azt mondom, hogy egy kis méretű vállalkozás sehogy nem tud árbevételt számolni. Ez az a pont, ahol mindenki tudja, hogy mit kellene tenni, de a valóság az, hogy minél kisebb egy vállalkozás, minél inkább újként lép be egy piacra, annál kisebb az esélye, hogy rögtön az elején már árbevételre számíthat.
Az árbevétel kiszámíthatatlansága alapvetően nem múlik el, bár kétségtelenül enyhülhet, ha a termék vagy szolgáltatás olyan jellegű, hogy időről-időre “fogyasztják”.
logó, szlogen, honlap – valahogy elkészül
Amikor a kezdő vállalkozó logót készít (csak ritkán “készíttet”), leginkább abból indul ki, hogy neki mi tetszik, mi a jópofa, mi a trendi, és kire szeretne hasonlítani. Kicsit fordítva ül a lóra. A logót pedig nem az alapján kell elkészíteni, hogy ő mire vágyik, hanem az alapján, amilyen ő éppen most milyen. Hiszen a vevő a mostani személyiségével fog kapcsolatba lépni.
A szlogen kapcsán szintén a nagyok másolása az elsődleges motiváció, marketing szakmai szempontok itt nem játszanak… Ha játszanának, a kezdő vállalkozó is tudná, hogy ő soha nem fog tudni elérni olyan ismétlésszámot, amivel a szlogenjét be tudná vésni.
A honlap sok esetben ingyenesen összerakható változatban készül el (pl. Wix), és valójában nem több, mint egy jól-rosszul megszerkesztett netes névjegy, amire látogatók csak akkor tévednek, ha valakitől konkrétan megkapják a webcímet.
“meg tudod csinálni!” c. kezdő lökés a barátnőktől, ügyeletes marketing észosztóktól…
A kezdő vállalkozás nagy hibája – különösen ha női vállalkozásról beszélünk – hogy még üzleti ügyekben sem tud elszakadni a női csacsogástól. Ez pedig végzetes hiba is lehet, hiszen a marketing minden eleme üzleti titok, amit nem szokás kifecsegni. Az önbizalomépítő csevegést egyes online észosztók intézményesítve művelik: olvastam már olyat, aki leírta, hogy minden üzleti ötlet jó, minden üzleti ötletet meg kell csinálni. Ez pedig tényszerűen NEM IGAZ.
A kezdő vállalkozás tipikus hibái
1. a kezdeti motiváció gyorsan elenyészik
Nagy feladat, hogy a kezdő vállalkozás megtanulja, hogyan tudja saját motivációs szintjét akkor is magasan tartani, ha nincs mellette egy főnök, aki folyamatosan veregeti a vállát, és nem özönlenek az elégedett vevők sem. (Hogy az árbevételről és a holtszezonokról már ne is beszéljünk.)
2. teljesen kihagyják a számításból a marketing költségeket
A vállalkozás beindításának időtávja minimum 1 év. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elég csak annyit ténykedni a marketingen, amíg elkészül a logó, esetleg a keresőoptimalizált honlap. A verseny nem vár, a versenytársak is csak ritkán alszanak téli álmot, az első évnek a marketingről, a marketing kommunikációról kell szólnia. Ez pedig vagy sok időt vagy sok pénzt jelent.
3. abszolút nincsenek tisztában a hirdetési költségekkel, az átlagos hirdetési hatékonysággal, az elérhető módokkal
A kezdő vállalkozó nemigen tudja elképzelni, hogy milyen költségekkel járnak azok a reklámkampányok, amiket maga körül lát. Arról sincs fogalma, hogy egy reklámkampány attól lesz hatékony, ha megfelelő ismétlésszámban éri el a célcsoportot – és ez még korántsem jelent azonnali vásárlást. Magyarul: ha egy kezdő vállalkozás elköltene milliókat a reklámkampányára, még az sem jelentené azt, hogy megvetette a lábát a piacon.
4. nem tájékozódnak a webmarketing eszközöket illetően (pl. mi az a SEO)
A KKV-k számára egyetlen elérhető árú marketing eszköz van: az online marketing, és annak minden eszköze. A kiindulópont, az alfa és az omega pedig ezen a téren az optimalizált honlap. Hatalmas baklövés, amikor a vállalkozó akkor kezd el foglalkozni a keresőoptimalizálással, a seózással, amikor már elkészült a honlapja – mert nem olyan honlaptervezőt, programozót bízott meg vele, aki ért a SEO-hoz. Ezen a téren az előzetes tájékozódás és a tanulás többszörösen kifizetődik.
5. családi vállalkozásként akar indulni, de valójában a család számos konfliktussal küzd (szülő-gyerek, férj-feleség), amiket előbb kéne megoldani
A családi vállalkozás külön műfaj. Ha jól működik a család, ha le vannak tisztázva a prioritások, akkor a családi vállalkozás maga a mennyország.:) A gyakorlatban azonban sokszor előfordul, hogy a családon belüli konfliktushelyzetek a vállalkozásban csúcsosodnak ki: az épp csak pályakezdő gyerek nulla szaktudással erős kritika alá veszi a szülőt, és az első nehézségnél, kemény munkánál már ki is lép a képből; a férj és a feleség nem tudják elhatárolni a felelősségi köröket, egymás munkáját pedig nem értékelik vagy nem megfelelően értékelik.
Eredmény:
1. nem értik, hogy mitől van az, hogy náluk nem jött be a “meg tudod csinálni!”…
2. kétségbeesett keresgélés, majd rájönnek, hogy nagyon sok pénzt invesztáltak már olyanba, aminek nem volt hozadéka
3. a még be sem indult vállalkozás anélkül enyészik el, hogy megmérette volna magát a piacon
És ha a kezdő vállalkozás a mi szárnyaink alól indul…
Szerencsére elmondhatjuk, hogy az évek során több olyan vállalkozással is volt már kapcsolatunk, akiknek a “születésénél” mi asszisztáltunk, vagy a mi munkánkhoz köthető az a minőségi ugrás, amit a vállalkozás néhány év után meg tudott tenni.
Hogyan kezdünk hozzá a közös munkához?
1. feltesszük a kérdést: MIHEZ ÉRTESZ?
Sokkal fontosabb kérdés, mint bárki is gondolná. Mindenki fürkészi a siker titkát, és sokan a reklámozásban keresik a megoldást. Pedig a történet ennél lényegesen egyszerűbb. Meggyőző csak az tud lenni, akiből sugárzik a szakértelem, sőt, a szakma szeretete. Akinek nem szakmája a vállalkozás, amit indítani akar, az két nagy problémával fog szembesülni: 1. rá lesz utalva egy olyan alkalmazottra, aki ért az adott szakmához, 2. nem tud meggyőző szöveget írni a honlapjára (ami a mi “receptünkben” alapelem).
2. körüljárjuk a Nagy Ötletet
Röviden: marketing stratégiát készítünk. Összenézzük, hogy következetesen kitalálta-e a terméket / szolgáltatást, az árat, a kommunikáció módját és az értékesítés módját (csatornáját) a kezdő vállalkozó. Nagyon sokszor elegendő és nagyon hatékony egy ilyen beszélgetés. Segít a leendő vállalkozónak betanulni a marketing gondolkodásmódba.
3. marketing pozícionálás és marketing stratégia készítés
Röviden összefoglaljuk írásban (maximum 2 oldalon) a megbeszélteket – csak hogy emlékezzünk, honnan indultunk.
4. megtervezzük a legfontosabb marketing eszközt: az optimalizált honlapot
Az optimalizált, vagy közkeletű nevén seózott honlap egy működő és jól működtethető marketing kommunikációs eszköz. Mindazt, amit a kiinduló tanácsadásban elmondtunk, azt a honlappal átrakjuk a gyakorlat nyelvére. Betanítjuk a kezelését és a tartalmi fejlesztés módját, ami lényegében egyenértékű azzal, hogy a vállalkozó kezébe adjuk saját marsallbotját…
5. marketing coaching: elmagyarázzuk, betanítjuk, ellenőrizzük, motiválunk
A honlapkészítés során végig, és utána is folyamatosan adjuk át azt a marketing tudást, marketing személetet, amely a későbbiekben “önjáróvá” teszi a vállalkozót. Ez időnként túl is megy az egyszerű betanításon és magyarázaton, sokszor motiválnunk és bátorítanunk is kell a kezdő vállalkozót. Legalább addig, amíg az első pozítív visszajelzései megérkeznek, hiszen utána már a vállalkozói munka részét képezi az ön-motiváció is.
6. utánkövetés: VIP workshop – tippek, tapasztalatok, új információ, kapcsolatépítés
Az ügyfeleink legtöbbször mikrovállalkozások, kisvállalkozások, akiknek szükségük van a tapasztalatcserére, a másoktól származó ötletekre, a legjobban bevált gyakorlati tippekre. VIP workshop-jaink ebben is segítik a vállalkozókat, ügyfeleinket, amellett, hogy összefoglaljuk a webmarketing legújabb trendjeit.
Nem minden általunk indított kezdő vállalkozás vált sikeressé…
Kik lettek sikeresek? Akik a receptet pontosan betartva rengeteget dolgoztak vállalkozásuk fejlesztésén.
A fejlesztés SOHA nem áll meg – mi magunk is folyamatosan alakítjuk szolgáltatásainkat, és alakult a rólunk kialakult vélemény is. Ez is része a vállalkozás életének. Nincs jövőbelátó üveggömbünk, de az utat meg tudjuk mutatni, a tevékenységeket ki tudjuk jelölni, amivel azután – nagyon sok munkával – meg lehet kapaszkodni a piacon és sikeressé lehet tenni egy vállalkozást. Az önálló gondolkodás és a betanítás adja meg az alapját annak, hogy egy általunk elindított vállalkozás a jövőben is tudja, hogy miket kell tennie marketingjében.
Kép forrása: http://dreamworks-asia.com/shows/king-julien