Termék típusok adminja a Woocommerce-ben

Milyen lehetőségeink vannak a WordPress webáruház termékoldali adminisztrációjára, összekötésére? Technikai leírásunk a 2015. szeptemberi állapotot rögzíti.

A Woocommerce, a WordPress tartalomkezelő webáruházi modulja nagyon jól kezelhető, a webáruház tulajdonos számára könnyen átlátható (konzerv)megoldást kínál. Azok számára, akik ezt nem akarják cifrázni, megbízhatóan leprogramozott rendszer.

Írásunk célja, hogy használati utasítást adjon (elsősorban saját ügyfeleink számára) a Woocommerce termék adminhoz, azon belül is a termékek összekötéséhez, rögzítéséhez.2015, szeptemberi állapot szerint.

Milyen terméktípusok vannak a Woocommerce-ben?

Az induláshoz először is tudnunk kell, milyen termékeket akarunk árulni a webáruházban, azok egymáshoz hogyan kapcsolódnak, illetve mit szeretnénk megjeleníteni a termékek összefoglaló oldalán, WordPress kifejezéssel élve a Katalógusban. Ha 4 színben árusítunk egy terméket, akkor megjeleníthetjük őket úgy is, hogy egy vezérterméket kiválasztunk, a többi szín pedig ahhoz az egy termékhez feltöltött galériaként, galériában jelenik meg, de úgy is, hogy minden egyes színt külön-külön jelenítünk meg. Utóbbi esetben ha valaki benéz a boltba, egyszerre fogja látni az összes színt.

Azt is el kell döntenünk, hogy ha például árusítunk valamiből egy fapados+turbó terméket, akkor akarjuk-e a fapadost önmagában árulni vagy csak turbózott állapotban, vagyis valamilyen minimális turbót mindenképpen kell választani.

A webáruház alapszabálya: az a termék, amit a kosárba tudunk tenni. És ha kosárba tettük, annak külön cikkszáma, SKU száma van. (Az angol rövidítés jól mutatja a logikát: SKU – vagyis Stock Keeping Unit, az az eladási egység, amelyből készletet tartunk nyilván.)

Nézzük, milyen terméktípusok közül választhatunk!

egyszerű termék

Ő az alaptermék. Van cikkszáma, alapára és akciós ára. Ő az, akit szállítani kell, akinek van súlya és egyéb dimenziói, illetve hasznos, ha készletfigyelést állítunk be rá.

A WordPress csodás adománya, hogy egy checkbox kipipálásával tehetjük ezt a terméket fizikai termékből virtuálissá, illetve letölthetővé. A virtuális termék jellemzője, hogy nem megfogható, nem szállítható – ilyen lehet akár pl. egy tanfolyami részvétel. A letölthető termék megvásárlásával valamilyen file-hoz jutunk hozzá.

csoportosított termék

A csoportosított termék esetében megjelenítünk a katalógusban egy vezérterméket, akinek több változata is van, mindegyik akár különböző áron. A csoportosított termék létrehozása:

  1. létrehozom a vezérterméket, mint “Csoportosított termék”
  2. létrehozom a variánst (Termék hozzáadása – Egyszerű termék)
  3. a Kapcsolódó termékek fülön a Csoportosítás részben kiválasztom a vezérterméket
  4. a jobb oldali Közzététel című admin panelben a Katalógus láthatóságot “rejtett”-re állítom

Értelemszerűen a fenti műveletet végigcsinálom minden egyes változat esetében.

A shopban (katalógusban) ennek a vezérterméknek a megjelenése nem KOSÁR gombbal fog történni, hiszen itt muszáj kiválasztani egy termékvariánst, készletünk nincs “általános” termékből.

variálható termék

A variálható termék esetében különböző termékjellemzők (WordPress szóhasználattal: attribútumok) szerint választhatjuk ki, hogy mit szeretnénk. Míg a csoportosított termék esetében jellemzően egy paraméterről beszélünk (pl. szín), addig a variálható terméknél ehhez még egy attribútum társul. Vagyis nem tudunk kiválasztani kék színű pólót, amíg nem választunk méretet.

A variálható termékhez először az attribútumokat kell megadnunk. Az attribútumok azok a termékjellemzők, amelyeknek mentén a variációk előállnak, vagyis a pólós példánál maradva attribútum a szín és a méret. De dönthetünk úgy is, hogy az egyes színeket meg akarjuk mutatni a boltban – ilyenkor az attribútum csak a méret lesz.

A variálható terméket legegyszerűbben automatikus generálással hozhatjuk létre.

  1. kiválasztjuk az attribútumokat, illetve azok értékeit, amelyek alapján a variánsok képződnek
  2. bejelöljük a checkboxot: “Variációkhoz használt”
  3. elindítjuk az automatikus generálást a Mehet gombra kattintva
  4. az automatikusan létrehozott variánsok adatait egyesével kitöltjük: a variáns sorában lévő kis lefelé nyílra kattintva lenyílik a részletező panel

A webáruház látogatója számára a termék leírás alatt megjelennek a választógombok, és értelemszerűen minden egyes attribútum kiválasztása után tud kosárba tenni.

Előfordulhat, hogy nem minden logikailag létező variánst forgalmaznak: ekkor a látogató szöveges üzenetet lát a képernyőn.

Jó tanács: érdemes mérlegelni, hogy mikor használjuk a termékmegjelenítésnek ezt a módját, és mikor választunk mást, mert a túlságosan sok “Sajnáljuk, ilyenünk nincs” után a vevő könnyen továbbállhat a következő webáruházba.

külső / partner termék

A partner termék esetében a termék ugyan megjelenik árral a webáruházban, de a termékre kattintás után egy másik honlapra tereljük át a vevőt. Ezt legáltalánosabban könyvek esetében szokták használni, és valamilyen online könyváruház oldalára irányítják át a vevőt.

[Személyes szakmai véleményem, hogy egy külső termék nem tud annyi jutalékot hozni, mint amennyit veszítünk azzal, hogy lényegében elküldjük a honlapunkról a vevőt. Nagyon zavaró lehet, hogy ha már pakoltam a kosaramba, akkor nem tudom hozzátenni még azt a valamit, ami egyébként érdekelne, amiért az a konkrét webáruház “megdolgozott”, és lényegében kezdhetném elölről az egész bejelentkezés, jelszó keresgélés, regisztráció, utalás stb. játékot. Ezen túlmenően a külső termék linkeket folyamatosan változtatják, így még az is könnyen előfordulhat, hogy ha nem nézegetjük nap mint nap, a vevőt egy nem is létező oldalra küldjük, amiért nem a könyváruházra lesz dühös, hanem ránk…]

Termék marketing a Woocommerce-ben

A WordPress webáruház alap plugin, a Woocommerce már további bővítmények nélkül is ajánl marketing (helyesebben értékesítésösztönzési) lehetőségeket a termékek promóciójára.

  • árakció
  • kupon
  • kereszttermék
  • upsell

Nézzük az egyes lehetőségeket

árakció

Az árakció az egyes termékeknél, illetőleg a Termékek összefoglaló oldalán a Gyorsszerkesztés gombbal állítható be, az akciós ár beállításával. Az akció időzíthető is. Az “AKCIÓ” felirat megjelenik az akciós termékeknél.

kupon

A kupon használatához előbb be kell állítani a kupont. A Woocommerce – Kuponok menüpontban érhetők el a létrehozott kuponok. Tucatnyi változatban beállíthatjuk a kupont, kosár végösszegre, meghatározott termékre vagy termékkategóriára, sőt, itt állíthatunk be ingyenes szállításra vonatkozó kupont is. A kupont adhatjuk meghatározott e-mail címre (felhasználóra) is.

kereszttermék

A kereszttermék olyan termék, amely valamilyen szempontból egy másik terméknek a “társa”. Például: nyomtató és tintapatron; fényképezőgép és memóriakártya; kisflex és korong stb. Értékesítésösztönzési szerepe nyilvánvaló, hiszen az összetartozó termékeket szeretjük együtt vásárolni. A kereszttermék marketing szerepe lényegében az emlékeztetés.

A kereszttermék megjelenésének alapszabálya: a kereszttermékként megjelölt termék megjelenik a Kosár oldalon “Érdekelhet még” felirattal, ha az a termék kosárban van, aminél ezt a terméket keresztértékesítésként jelöltem.

Vagyis ha a “meggy” termékemhez szeretném ajánlani a befőttesüveget, akkor a “meggy” terméknél jelölöm: Keresztértékesítés – “befőttesüveg”.

Természetesen megtehetem, hogy a “befőttesüveg” terméknél is megjelölöm a “meggy” terméket, mint keresztterméket, a kérdés leginkább az összekapcsolás logikussága.

upsell termék

Az upsell esetében először magát a kifejezést célszerű tisztázni!

Mi az az upsell termék?

Az értékesítés upsell, mint kifejezés nem túl régi múltra tekint vissza a marketinges és sales-es szakmában: 2000 környékén még a multinacionális cégek napi marketinges szóhasználatában sem volt ismert fogalom.

Az upsell értékesítés lényege: a vevő már döntést hozott egy termék megvásárlása mellett. Az upsell az az ajánlat, amelyben ebből a termékből többet és/vagy felturbózott változatot ajánlunk. Alappéldaként a McDonald’s esetét szokás emlegetni: amikor a vendég már elmondta, hogy mit kér, az eladó visszakérdez: “Adhatom nagy üdítővel?”

A szituáció roppant trükkös, hiszen az alapkérdés már nem az, hogy “akarsz-e üdítőt venni?”, hanem az, hogy “visszautasítod-e a többet, kissé drágábbat stb.?” A vevő, aki erre a kérdésre a visszautasítással felel, felvállalja, hogy nem fogyaszt többet, mint amennyire valójában szüksége van, illetve nem tudja vagy nem akarja megvenni ugyanannak a terméknek a drágább változatát, amely funkciójában egyébként ugyanaz, mint a már kiválasztott termék.

Az upsell termék beállítása a Woocommerce-ben hasonló logikával történik, mint a kereszttermék esetében.

Az upsell termék megjelenésének alapszabálya: a termékoldalon jelenik meg a termék részletes leírása alatt, azon a termékoldalon, amely terméknél jelöljük, hogy upsell terméke van. A felirat: “Érdekelhet még”.

hasonló termékek

Különösen nagyobb webáruházak esetében hasznos funkció, ha megjelennek a hasonló termékek egy adott termék oldalán, mintegy ajánlatként. Ezt külön nem kell beállítani, a mutatott termékek ugyanannak a termékkategóriának a részei, mint az adott termék.

Bemutatkozunk

Webstúdió és marketing műhely vagyunk Budapesten. Amit csinálunk: weboldal készítés, keresőoptimalizálás, mobiloptimalizálás és marketing – komplex egészként, marketing stratégiai alapokon.

“A weboldal design a márkád, vállalkozásod elektronikus üzletkötője, ezért marketing alapokra kell építkezned.”

Gyakorlati tapasztalatainkat tréningjeinken is megosztjuk.

A honlapon olvasható minden cikk saját tudásunkon, tapasztalatainkon alapszik.

Ossza meg másokkal is!