Miért és mikor kell áttervezni egy logót? Mit érdemes megtartani, mit kell elvetni? Mikor lehet radikális eszközökhöz nyúlni és mikor válasszunk szelídebb módszereket? Logó áttervezés példákat is mutatunk, azok marketing hátterének bemutatásával.
A logó áttervezés a marketing világ szerves része. A világcégek logói is alakulnak – utólag visszagondolva szinte észrevétlenül. Először még alig ismerünk rá az új logóra, később nosztalgiázva idézzük vissza a régi logót.
Miért kell áttervezni egy logót?
1. A vizuális divat is változik.
A vizuális környezet változásával újabb és újabb formák, betűtípusok válnak általánossá – így a régit (hacsak nem éppen régies akar lenni) először csak kissé “porosnak” látjuk, később ósdinak, ami a végén elmehet egészen az image rombolásig is.
2. Kiderül a logóról, hogy rosszul kommunikál.
Ez leginkább olyan logókkal esik meg, amelyek valamilyen képi világot is bele akartak sűríteni magukba – de ez nem jól sikerült. (Sokszor az ilyen logók nem is valódi logók, hanem inkább csak képecskék…)
Ha egy logóban a rajz nem kivehető, témájában nem köthető a termékhez, nehezen felismerhető, technikailag pedig nem alkalmas arra, hogy BÁRMILYEN méretben jól mutasson, akkor az a logó rossz.
3. A logó nem ismert, és nem általánosan használt.
Ha egy vállalkozás nem helyez hangsúlyt arra, hogy logóját következetesen használja, sőt, nem is igazán kommunikál, akkor nem sok érv szól amellett, hogy a logó maradjon – pláne ha közben idejétmúlt is lett.
A logó áttervezés szempontjai
1. mennyire ismert a jelenlegi logó?
minél ismertebb, annál kisebb változtatást célszerű végrehajtani rajta
2. milyen pontokon lehet egyszerűsíteni?
a világ nem a bonyolult, hanem az egyszerűbb, ikonikus formák felé halad – a logó ugyanis reklámeszköz és marketing kommunikációs eszköz, és mint ilyennek, át kell törnie a reklámzajon
3. a logó színei megfelelnek-e a pozícionálásnak?
elképzelhető, hogy az évek során változik a pozícionálás, amihez a logónak is hozzá kell járulnia
Logó áttervezés = modernizálás, fejlődés
A logó áttervezés komoly kommunikációs apropót jelent egy vállalkozás életében – éppen úgy, mint egy új termék bevezetése, egy honlap áttervezése vagy egy új szolgáltatás bevezetése.
A logó áttervezés egyben a modernizálás, a fejlődés jelzője is. Az a vállalkozás, amelynek modernizálódik a logója, maga is halad a korral – gondolják róla potenciális vevői.
Hogyan tervezzük át a logót mi?
A logó – mint vizuális azonosító – olyan elem, amit ha megváltoztatunk, a fogyasztók egy része nem fog ráismerni az új logóra, ezzel pedig a cégre magára sem. Éppen ezért kellő óvatossággal szabad csak hozzányúlni a logóhoz.
Mi az áttervezés menetrendje?
- felállítjuk a vállalkozás marketing pozícionálását
- megvizsgáljuk, mennyire bevezetett a logó, hogyan használták eddig
- a pozícionálásnak megfelelő betűtípust választunk – többé vagy kevésbé változtatva az eredeti logó hangulatán
- színekben nem okvetlenül változtatunk, csak ha az előző pontok ezt indokolják
Vagyis a legfontosabb: a logót csak akkor változtatjuk meg gyökeresen, ha
a) nem igazán tekinthető ismertnek széles körben
b) a kommunikáció ezt indokolja
Logó áttervezés példák
9, 8, 5 – ennyi év telt el bemutatott példáink első és második logói között. A számok beszédesek: a logó nem alsónemű, amit naponta váltunk, hiszen a háttérben álló marketing pozícionálás sem változik ennél gyakrabban. Ez akkor igaz természetesen, ha már az első logó esetében is fontos volt ez a szempont.
Market IQ logó
A Market IQ logóját 2004-ben, a marketing tanácsadó vállalkozás (a sikermarketing.hu márka és honlap elődje) indulásakor tervezték. A betűtípus (Swiss 721) akkoriban modern betűtípusnak számított. A logóban a narancs – bordó átmenet és egy kevés zöld szín jelent meg – idézve a dinamizmust és a sokszínűséget, ami a marketing szakmai tapasztalatot jellemezte.
A honlap 2013-as áttervezése jó alkalmat adott a logó áttervezésére. Mivel a vállalkozás nem ezen a márkanéven kommunikál elsősorban (nem árulunk zsákbamacskát: fő zászlóshajónk a sikermarketing.hu), így a logó nem volt széles körben használt marketing kommunikációs eszköz. Az áttervezés után is fő megjelenési pontja mindösszesen a honlap – az viszont fontos ügyfél rétegnek szól. A logó áttervezésnél szempont volt, hogy a fő tevékenységek megnevezése kerüljön fel a logó alá – váljon annak részévé -, és fejezzen ki még több dinamizmust, tettrekészséget, szinte kirobbanó energiát. Színekben nem volt lényeges a korábbi logó színeinek átvétele, mivel a színt az új honlap fő háttérfotója adja.
sikermarketing logó
A sikermarketing logója névlogó. 2007-ben indult útjára a márka. A sárga és bordó színeket választottuk, hogy hangsúlyozzuk a dinamizmust, és meleg színekkel kommunikáljunk.
2015-ben, ahogy a vállalkozás eljutott egy fokkal érettebb periódusba, úgy döntöttünk, picit visszaveszünk a dinamizmusból, hangsúlyozandó a megalapozott és biztos szakmai hátteret, ami már kevésbé “kapkodós”. Fontos pontként a névlogót kiegészítettük fő tevékenységi területünkkel.
Élve a színek adta burkolt kommunikációs lehetőséggel, behoztuk a képbe a lilát, mint spirituális színt, hiszen munkánk során sokszor kell “lelki síkon” dolgoznunk, amikor pozícionálást készítünk.
Medveczky Kata pszichológus – énmárka logó
2013-ban indult útjára Medveczky Kata pszichológus ügyfelünk énmárkája.
A kiindulásnál fontosnak tartottuk, hogy Kata rendkívül meleg, szerető, emberközeli személyiségét hangsúlyozzuk. Ehhez támpontként szolgált, hogy életének ebben a szakaszában Kata a meleg, föld színeket kedvelte a legjobban. Ehhez választottuk kiegészítésként a narancs színt. A betűtípust a kézzel írott betűkhöz minél közelibbnek lőttük be.
2018-ban Kata szakmai szempontból már egy bevezetett, magabiztos márkává vált, aki egyben szakmai témáiban médiaszereplő is (köszönhetően weboldalának, amelyen keresztül őt a média megtalálta). A médiaszerepből következően szükség volt némi távolságtartás behozására: így egy fokkal “ridegebbé” alakítottuk logóját, amely azonban még mindig tartalmaz meleg és modern elemeket.